Otto von Bismarck
1815- 1898
a Német Császárság kancellárja 1871-1890
Tisza Kálmán
„…semmit nem tettem – mint pénzügyminiszter – az ő tudta nélkül,
sokat az ő tanácsára, mindent vele egyetértésben:”
Búsbach Péter:
Az utolsó öt év.
Tisza-Szapáry-Wekerle,
parlamenti visszaemlékezések 1895.
Kossuth Lajos
„Wekerlét személyesen nem ismerem, de részint parlamenti
beszédeiből, részint barátaim írásbeli és szóbeli megjegyzéseiből
következtetve igen geniális, tehetséges embernek tartom és – ami fő –
kitűnő szakembernek a financiális ügyek terén, s éppen ezért sajnálom
hogy miniszterelnökké lett, mert mint ilyen lejáratja magát, sőt kell, hogy
lejárja magát, mert a kabinet élén már nem érvényesítheti annyira, s
nem érvényesítheti kizárólag szakismereteit, ellenben kormánypolitikát
kell folytatnia, illetve a dinasztia osztrák szellemű törekvéseit kell
protegálnia, ami által aláássa szaktehetségét s önmagát a nemzet
szemében, s vagy ennek hatása alatt kell buknia, vagy nem ezt teszi, s
akkor – kérem szívesen – Bécs részéről bukik.”
Pesti Napló 1894. március 22.
Tisza Kálmán
1830-1902
miniszterelnök 1875-1890
Kossuth Lajos
1802-1894
a Magyar Királyság kormányzója, az
Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke, 1849
Wekerle Sándor
szülővárosa Mór,
a Móri borvidék ékszerdoboza
nemcsak szellemi és kulturális
örökségéről, de a várostt körülvevő
páratlan természeti környezetről és
boráról, az Ezerjóról is híres.
Az állandó kiállítás Mór központjában,
rendezett, ápolt parkokkal, kerttel
övezett, későbarokk kastélyban
található.