Wekerle Sándorról szóló történetek  Az uraság Az emberiesség jellemezte Wekerlét elsősorban. A legaprólékosabban igyekezett gondoskodni arról, hogy mások a lehetőségekhez képest szükséget ne szenvedjenek. Kedvelt szórakozása volt kiszámítgatni, hogy különböző kategóriájú emberek miként tudnak jövedelmükből megélni. Amennyire bosszantotta az, ha egyik-másik ősi vagyon méltatlan örököséről hallotta, hogy esztelen módon tékozolja vagyonát, éppen úgy a modern állam feladataként jelölte meg az alsóbb néposztályok kulturális és anyagi helyzetének állandó javítását.  Ennek jegyében gondoskodott saját alkalmazottairól. A házi cselédek vagy elhelyezkedtek valamelyik birtokán felügyelői állásban, vagy bizonyos szolgálati idő letelte után állami hivatalt, esetleg trafikot kaptak.  Név szerint megemlítjük itt Fehér Gyulát, aki a Közigazgatási Bíróságnál lett ajtónálló. Vele nemcsak családi vagy gazdasági, hanem sokszor kényes politikai kérdéseket is megbeszélt, rendkívüli bizalmasa volt, akinek hallgatott véleményére. Annak ecsetelésére, hogy Wekerle mellett eltöltött 30 évi szolgálata alatt mily hűséggel, szerető odaadással viseltetett a nagy szívjóságú úr iránt, s hogy a nagy pénzügyminiszter mennyire szerette hűséges emberét és mennyire értékelte szolgálatait, valamint többi urai is mennyire becsülték, átadjuk a szót Fehér Gyulának. „Szeretett jó kegyelmes uramnak mindig szívesen állottam rendelkezésére. Végtelenül szerettem, mert rendkívül jó úr volt. Melegszívű jóakarója volt minden tisztességes, munkás embernek. Hogy ki volt Wekerle Sándor, azt hiszem, senki sem tudhatja jobban, mint én, aki 30 évig, úgy mondhatom, közvetlen mellette voltam. Főképpen a takarékosságra szorgalmazott mindenkit, legyen az idő vagy anyagi javak. Hogy idejével takarékoskodjon, legtöbbször éjjel utazott, s így nappalát munkára fordíthatta. Személyes kiadásai alig voltak. Takarékos volt az országnak is, amit bizonyíthatok azzal, hogy egy alkalommal előttem tette szóvá a vasúti szabadjegyeket. Erre én a következő megjegyzést tettem: pedig én is arra gondoltam, hogy megkérem kegyelmes uramat, miszerint lenne kegyes részemre egy Pilisig szóló szabadjegyet kieszközölni. Erre haragosan rám nézett és azt mondta: mi címen, mi jogon? Szerezzen rá érdemeket a vasútnál, akkor meg fogja kapni. - Erre sajnos nincs alkalmam, kegyelmes uram. - Akkor nincs szabadjegy. Ugyanis akkorjában vettem az ő jóakaratú támogatásával jelenlegi kis ingatlanomat, ahova a szabadjegy birtokában többször szerettem volna kiutazni. Tény az, hogy a szabadjegyhez nem segített hozzá, amire pedig biztosan számítottam. Később azonban mint kintlakó megkaptam a szabadjegyet, aminek aztán kegyelmes úr is örült, mert látta, hogy ez is javamra szolgál. Nagyuram hatalmas egyéniségében a legnemesebb emberi tulajdonságok összpontosultak.  Aranyos humorát jellemzően a következőképpen tessék megírni. Nagy nyári melegben Temesváron keresztül kegyelmes úr délvidéki birtokára, Klopodiára utaztunk. A hőségtől kegyelmes úr megszomjazott, de a kapható vízből nem akart inni. - Én hoztam ásványvizet kegyelmes uram. - Maga bölcs ember! Milyen vizet hozott? - Salvator vizet! - Nagy bölcs ember! Hány üveggel hozott? - Kettővel! - A legbölcsebb ember!... Egy havas januári vasárnapi napon Dánosra kísértem kegyelmes urat, ahol egy hosszú akácos allét tekintettünk meg, amelyet kegyelmes úr feles dohánytermelőivel nyesetett meg feléből. A levágott gallyak már csomókban voltak. Kegyelmes úr sorban megvizsgált minden csomót. Én sejtve, hogy meg is számlálja a csomókat, elkezdtem azokat számolni. Közben különféle dolgokról beszélgettünk, s így a csomók számontartása igen nagy megerőltetésembe került. Tovább a következő oldalra
Kegyelmes úr egyik-másik tömörebben megrakott és vastagabb gallyakból álló csomónál meg is jegyezte: na, ez a huncut ezt bizonyosan magának szánta. A folytonos beszélgetés közepette már azt gondoltam, nem is olvassa a csomókat. Amint így beszélgetve mendegéltünk, egy Rana József nevű tanyásgazda jön velünk szembe, aki jó hangulatban volt… Kegyelmes úr ráköszöntött. Jó reggelt szomszéd! Hogy van, hol volt? – Itt voltam, kegyelmes uram, a csetneki hegybe egy kis ünnepi borért. Kegyelmes úr kérdezi tőle: termett-e sok bora? – Sok nem termett, kegyelmes uram, de jó. S ezzel elővesz egy üveget a tarisznyából, és nagy szívélyességgel megkínálja kegyelmes urat. – Tessék csak megkóstolni! Kegyelmes úr alig tudott megszabadulni a borkóstolótól. – Nagyon köszönöm szomszéd, de nem akarom megrövidíteni. Vigye szépen haza, és a családjával együtt igyák meg az én egészségemre. Erre azt mondja: ha meg tetszik engedni, most iszom kegyelmes uram egészségére. Isten éltesse kegyelmes uramat! És ezzel jót húzott az üvegből. Kegyelmes úr ezután kezet fogott Ranával, mondván: Isten áldja meg szomszéd, most már menjen szépen haza. Mi is mentünk tovább a még hátralévő farakások megszemlélésére. A végére érve megkérdezte tőlem, hány farakás van összesen. - 117, kegyelmes uram. - Hát hogy tudja? - Mert gondoltam, hogy meg méltóztatik kérdezni, és ezért megolvastam. - Helyes Gyula, én is megolvastam. Egy másik eset, amely szintén az ő csodálatos memóriáját jellemzi. 1908 áprilisában azt kérdezi tőlem kegyelmes úr, hogy el tudnék-e menni Monorra, mert egy beadványhoz szüksége volna hiteles telekkönyvi kivonatra. Igenis elmegyek, mondom. Erre leül íróasztalához, és írja a telekkönyvi kivonatot, mint egy vérbeli telekkönyvvezető. Egyszer megakad, és azt mondja: most kellenének a telekkönyvi számok, azok pedig Dánoson vannak. De azért írt tovább, és legnagyobb csodálkozásomra a telekkönyvi számokat írja. Beírt 17 telekkönyvi számot anélkül, hogy tévedett volna, pedig 35 évre kellett visszaemlékeznie, mert dánosi birtokát 1873-ban vásárolta. Elutaztam tehát Monorra a telekkönyvi kivonattal, és Cira Dénes volt telekkönyvvezetőnek átadtam azzal, hogy kegyelmes úr annak hitelesítését kéri. Ő elolvasta, hátradőlt székében, és azt kérdi: mondja Fehér úr, honnét írta ki kegyelmes úr ezeket a számokat? – Csak úgy fejből, mondom. Erre fejéhez kap, és azt mondja: erre csak egy Wekerle képes! Ez az eset engem is bámulatba ejtett. Azon, hogy költségvetési tárgyalásaikor jegyzet nélkül mondta el expozéját, nem csodálkozom annyira, mert a költségvetés összeállításakor ezekkel a számokkal hosszabb ideig foglalkozott. De azon, hogy 35 éve bádogkazettájában fekvő telekkönyveinek számait citálni tudja, míg élek, csodálkozni fogok. Görög Staub Károly – Patay Géza: Wekerle Sándor Helikon 2011.
Wekerle életrajza Életpályája Wekerléről írták Történetek róla Archívum Képek Linkek Bolt Bejelentkezés, cím

Wekerle Sándor

szülővárosa Mór,

A Móri borvidék ékszerdoboza nemcsak szellemi és kulturális örökségéről, de a várostt körülvevő páratlan természeti környezetről és boráról, az Ezerjóról is híres. Az állandó kiállítás Mór központjában, rendezett, ápolt parkokkal, kerttel övezett, későbarokk kastélyban található.
Több info Több info